UltraVasan 20142013. augusztus 28. (szerda) 12:57 - biga

Terepfutás az ősök nyomában – a VasaFutam (Vasaloppet) szervezői arra készülnek, hogy feltegyék Svédországot az ultrafutás térképére. 2014 augusztus 23-án dördül majd el a startpisztoly a történelem első UltraVasa versenyén, amely egy 90 km-es ultra terepfutó verseny Sälen és Mora között. Az indulók között ott lesz a Mora-i születésű ultrafutó sztár, Jonas Buud is. 

92_2_680.jpg

A mintegy 1 millió sífutó részvételével megrendezett 89 VasaFutam után elérkezett tehát az idő, hogy a világ ultrafutói egy új kihívással nézzenek szembe. Az UltraVasa célja, hogy meglovagolja a jelenlegi futóhullámot és megvalósítsa a legnagyobb ultrafutóversenyt Skandináviában.

- Ésszerű lépésnek tűnik, hogy a futásra koncentráljunk, tekintettel mind az edzéstrendekre mind a már létező versenyeinkre, amelyek nagyon népszerű eseményeknek bizonyultak. Már egy ideje foglalkoztunk a gondolattal, és most nagy örömmel jelenthetem be az új versenyünket, az UltraVasa-t, amely minden bizonnyal egy átlagon felüli élményt és kihívást nyújt majd a résztvevőknek. A 90 kilométeres trail már egy olyan táv, amely kihívást jelent a többség számára – mondja Anders Selling, a VasaFutam fő szervezője.

Az UltraVasa-n két távon, 90 illetve 45 kilométeren lehet majd versenyezni. A 90 kilométeres táv – akárcsak a hagyományos VasaFutam – Sälen-ből indul, és követi a pályát kelet felé, Mora irányába. A 45 kilométeres verseny Oxberg-ből rajtol. Mindkét távon női- és férfikategóriában lehet indulni.

Az útvonal kialakítása során a VasaFutam szorosan együttműködik az ismert svéd ultrafutóval, Jonas Buud-del. Jonas – aki Mora-ban született és jelenleg is ott él -, 7 egymást követő évben (2007-2013) megnyerte a legendás Swiss Alpine Marathon-t, valamint második helyen érkezett be 2012-ben a világ egyik legrangosabb ultrafutó versenyén, az UTMB-n (Ultra Trail du Mont Blanc), Chamonix-ban. Jonas jelenleg a leggyorsabb svéd ultrafutó 100 km-es távon, 6.28.59. idővel.

- Több mint egy éve dolgozom együtt a VasaFutam szervezőivel annak érdekében, hogy egy olyan ultrafutó eseményt hozzunk létre, amelyen az összes induló egyedülálló élménnyel gazdagodhat. A világ számos helyére tett utazásaim valamint a versenyek során többször is felmerült bennem, hogy szeretném megadni a futóbarátaimnak azt a lehetőséget, hogy  ugyanazon az útvonalon versenyezhessenek, amelyet már millió sífutó teljesített 1922 óta. Fantasztikus érzés, hogy végre megvalósulhat ez az álom, és számomra is különleges élmény lesz a befutóm a szülővárosomban, Mora-ban – meséli Jonas Buud, aki – talán nem véletlenül -  a dobogó egyik előkelő helyezésére pályázik.

A szervezők mindkét távot 2014. augusztus 23-án indítják, párhuzamosan a VasaVáltóval.

- A versenyek összehangolása egyrészt praktikusabb a szervezés szempontjából, másrészt pedig hozzájárul a minél nagyobb volumenű tömegrendezvényhez,   amely emeli az esemény hangulatát a futók számára is – állítja Peter Fredriksson, a verseny vezetője.

Az UltraVasa versenykiírásának első verziója szerint a 90 km-es távon maximum 750 fő az indulók száma. A 45 kilométeres távon nincsen létszámlimit. A jelentkezés szeptember 22-én indul.

 

Forrás: Runnersworld.se
Fordította: Molnár Erika

Vissza