Nagy István komoly tájfutós tapasztalattal a háta mögött néhány éve kezdett belekóstolni a terepversenyek világába. Idén igen figyelemreméltó eredményeket ért már el: a Téli Mátrán és a Mátrabércen sem volt nála gyorsabb, második lett a Margita Terepmaratonon és váltójával megnyerte a Mátrabérc Trail-t is. Őt mutatjuk most be Nektek.

Mutatkozz be kérlek az olvasóknak!
Nagy István vagyok, alapvetően tájfutó. ’83-ban kezdtem el Pomázon a tájfutást, Zakariás János és Kéri Péter voltak az edzőim. A pályafutásom tíz évig volt aktív, és azt gondolom viszonylag sikeres is: válogatott voltam serdülő, ifi majd felnőtt kategóriában. ’93-ban lett egy kullancsbetegségem, Lyme-kóros lettem, és ez véget vetett a sportnak. Gyorsan jött utána a család, gyerekek, építkezés. Közel tizenöt év kihagyás után 2007-ben kezdtem el a nagyobbik fiam unszolásra újra futni. 2010 elején kezdődött egy újabb időszámítás, amikor már egy normális, tervszerű edzésmunkát hajtottunk végre futóbarátommal, Kánási Tamással. Ő hozzám hasonlóan Isaszegen él, és ez nekem nagy segítség. Közösségi edzésekre nem tudok járni, és amikor elgyengülnék, ő ott van nekem, mint támasz: ha kell, inspirál, ha kell, kizavar edzeni. Vele az elmúlt három évben, fokozatosan növelve az adagokat elkezdtünk egy normálisnak mondható felkészülést, aminek részeként alkalmanként már elmegyünk egy-egy futós TT-re vagy terepfutó versenyre. Nem vagyunk túl aktívak, de amikor időnk engedi, akkor szívesen eljárunk ezekre a viadalokra, mert mindig jó a hangulat és a társaság.

Említetted, hogy alapvetően tájfutó vagy. Mutasd be kérlek kicsit a sportágat, akár a terepfutással párba állítva!
Nyilvánvalóan sok átfedés a két „sportág” között. Alapvető eltérés a távban és tempóban van. Egy tájfutóverseny sokkal intenzívebb, de rövidebb. A leghosszabb versenyek győztes ideje sincs hosszabbra tervezve, mint 2,5 óra. A pálya többnyire csak tisztán erdőben halad, nem jelölt utakon, ebből adódóan mind fizikálisan mind szellemileg nagyobb igénybevételt jelent a haladás. Mondhatjuk terepfutó szóhasználattal, hogy végig igen technikás terepen zajlik. A tájfutás még mindig nagyon fontos része az életemnek. Rendszeresen indulok „veterán”, 35 vagy 40 éves korosztályos versenyeken, de előfordul, hogy még az elit mezőnybe is lekacsingatok. Itt a fürgelábú fiatal srácok már néha el tudják kalapálni az embert, de van, hogy még labdába rúgunk.

A terepversenyek viszont jóval hosszabb terhelést jelentenek, jellemzően 40-50 km felett kezdődnek a távok. Hogy zajlik az „átállásod” ezekre a távokra?
Ez alatt a rövid idő alatt én nagyon hosszú versenyeken nem indultam, a Mátrabérc, a VTM, vagy a Vadrózsa mind 50 km körüli futások voltak. Egyetlen kivétel a tavalyi Piros 85 volt, amit minden különösebb készülés nélkül vállaltam be. Túlságosan nagy tudatosságról nem beszélhetünk, az idei télen is csak két hosszabb futásom volt a Téli Mátra, ami egy 4 óra körüli, és a Margita Terepmaraton, ami egy 3:15 körüli verseny volt. Úgy tűnik az átlagnál talán jobb az állóképességem, de ha lenne időm nyílván több hosszú futást lehetne és kellene beiktatni az edzéseimbe.

Beszéljünk az edzésekről! Hogy épül fel, mennyire tudatosan tervezitek meg?
A tél az alapozással telik, ilyenkor vannak azért hosszabb, 2-3 órás futások is, ezeket a tavaszi szezon elmúltával már nem forszírozom. Én hiszek a tempósabb edzésekbe is, úgyhogy februártól hetente kétszer már fartlek futásokat is beiktatok. Kipróbáltam már sok mindent, egy időben mértem a pulzusom, de leszoktam róla. Hetente egyszer eljárok úszni, ez még az Ironman-es időkből maradt, jó kiegészítő sportnak tartok és van még hetente egy speciális erősítő edzésünk is. Edzéstervet többé-kevésbé tudatosan készítünk, ami inkább abban segít, hogy a tájfutó- és a terepversenyeket összehangoljuk. Egész évre kifuttatott edzésterv nincs, az átgondoltabb, „erősebb” munka addig tart, amíg nagyjából lezajlanak a tavaszi versenyek.

Mik az idei év fő versenyi számodra?
A Mátrabérc volt a célverseny, ami szerencsére jól sikerült. Tervezem még a Kinizsi 100-on való indulást, ahol szeretnék egy 10 órán belüli eredményt elérni. Az útvonalat jól ismerem, a távot többször „lekocogtuk” már barátaimmal, de nem verseny körülmények között. Ez egy jóval könnyebb útvonal minta Mátrabérc, minden emelkedő és lejtő megfutható, mondhatjuk, hogy egy gyors pálya. Persze a 100 km-es hossza sok rizikót rejt magában, minden hibát el lehet ott is követni.
Valamint ott van még az a tavalyi Piros 85-ös kalandozásom, ami annak ellenére, hogy közben többször meghaltam, és talán túl is vállaltam vele magam, nagyon nagy élmény volt. Ha nem jön közbe semmi sérülés, szeretnék indulni idén is, reményeim szerint sokkal felkészültebben és sokkal jobb eredményt elérve.

Van e kedvenc tereped?
A tájfutásnak köszönhetően mondhatom, hogy elég jól ismerem az országot. Pomázon nőttem fel, így a Pilist nagyon szeretem, tájfutó szempontból a Vértes még igen izgalmas. Terepfutóként éppen a tájfutó szemmel „unalmas” Mátra emelkedik ki, durva, markáns domborzatával fizikális és nem tájékozódási kihívás a futónak.

Hogyan frissítesz?
Mondhatjuk, hogy még a tanuló fázisban tartok. Télen lefogytam pár kilót és ez energetikailag igencsak megvisel. Idén eddig minden verseny alkalmával jött az eléhezés, szóval jó az a kis szalonna az ember oldalán J. A tájfutó versenyeken a frissítésnek koránt sincs nincs akkora jelentősége, ott vizet és maximum néhány szem szőlőcukrot használtunk, így a sportmúltamból nem sok rutint hoztam magammal a témában, a helyes frissítést sosem tanultam.
Használok zselét, izo italt, meg Mabaker zabszeletet, amiből túl sokat nem tudok elrágni, mert elég száraz. Nekem nagyon sok folyadékra van szükségem, így a nagy mennyiségű víz elengedhetetlen. Korábban talán túl sokat ettem, de mostanság meg aluleszem magam, a Mátrabércen is a Muzsla mér igen nehezemre esett.

A Mátrabérc konkrétan hogy nézett ki frissítés szempontjából?
A verseny előtt pár órával ettem egy szendvicset, meg ittam némi izot. A rajtnál hét deci üres vízzel indultam, aztán Oroszlánvárnál rátöltöttem még kb fél litert, az el is fogyott a Kékesig egy zselével együtt. Kékesen feltöltöttem 7 dl izót meg magamhoz vettem egy zabszeletet, és egy zselét. Lényegében ennyivel futottam le a versenyt, mert sajnos eltaktikáztuk a dolgot, és Galyára nem ért oda a frissítőm, úgyhogy Mátrakeresztesen még vettem vizet magamhoz, és a Muzslára felfelé egy srác megkínált egy gumicukorral. Tehát nagyjából 600 kalória lehetett, ami egyértelműen kevés volt.
Azt gondolom, hogy ebben a Mátrabércben a terepviszonyok miatt egy jó tíz perc, míg a frissítési bénázásom miatt szintén egy kb. tíz perc benne maradt. Persze mindez csak játék a számokkal! Így is elégedett vagyok, a célom az volt, hogy 6 órán belül fussak, amit előző nap látva a körülményeket alá is írtam volna. Ez számomra egy extra terhelés, de jó futás volt.

Beszéljünk a másik két idei versenyedről is! A Téli Mátrát megnyerted, míg a Margita Terepmaratonon második lettél.
A Téli Mátrát lényegében egyedül futottam végig. Egy edzésnek fogtam fel, akartam egy jó iramot futni, nem spóroltam az energiámmal egyáltalán, de nem volt bennem semmiféle nagy meghalási szándék. Jól esett, elfáradtam a végére, de ha még 10 km-t kellett volna futnom, az is ment volna. A célom 4 órán belüli futás volt, de a körülmények itt se voltak túl ideálisak, így 4:03 lett a vége. Űridőnek nem nevezném, de a körülménykehez képest elégedett voltam.
A Margita volt talán idén a legjobb futásom, ott éreztem magam legjobban a szokásos eléhezésig J. (Hajduska) Balázzsal futottam szinte végig, a rajttól egészen Domonyvölgyig egymás mellett haladtunk. Jó tempót mentünk, de nem szakítottuk meg magunkat. Domonyvölgy utáni felfelén Balázs lemaradt, így elléptem kicsit tőle. Kicsit korainak éreztem, mert még sok volt hátra, de így adta magát. De aztán jött az eléhezés, meg egy picit el is kavartam, de ez utóbbi nem befolyásolta a végeredményt. Balázs akkor mentálisan jobb helyzetbe volt, ő volt az üldöző én az üldözött, és nem hibázott. 3:16 lett a vége 44 km-en, ami szerintem nem rossz idő. Az eléhezésig nagyon jól éreztem magam, élveztem, hogy erős vagyok, jó tempóban haladok, összességében egy klassz futás volt, tanulságokkal.

A felszerelésedben van e valami speciális?
Én még a békeidőkben kezdtem a futást, nem volt lehetőségünk mindenféle „hipercuccok” kipróbálásra. Ebbe olyan sokat nem változtam, nincsenek extra igényeim. Persze a cipő, mint az egésznek a lelke, az nagyon fontos. Aszfaltos cipőben futok, voltak már terepcipőim, de valahogy túl fapadosnak éreztem őket. Asics Stratust használtam sokáig, most meg főként Pegasusba futok, ezek nekem tökéletesen kielégítik az igényeimet. Van egy HOKA-m azt tavaly vettem, amikor a harántívem annyira fájt, hogy már járni is alig tudtam. Nagyon hálás vagyok neki, mert két hét alatt rendbejött tőle a lábam. Utána még futottam benne három hetet, majd félre is raktam tartalék cipőnek. Nem nagyon használom, mert az a benyomásom, hogy lassú cipő. De a P85-ön amikor már ki akartam szállni adtam neki egy esélyt, és lecseréltem rá a Pegámat, ami átlendített a holtponton és sikerült végigmennem. Tehát hálás vagyok a HOKA-nak de nem a mindennapokban, hanem inkább speciális helyzetekben veszem hasznát.

Mik a terveid, mekkora helye van a futásnak az életedben?
Én nagyon hálás vagyok a futásnak, mert az elmúlt három évben megváltozott tőle az életem. Ennek köszönhetően jól érzem magam a bőrömben. Voltam 81 kiló, most 71-72 vagyok. Az életvitelem is megváltozott, próbálok sportosabban létezni, ez se volt mindig jellemző rám. Szeretnék sérülésmentesen készülni a továbbiakban is. Nagy csodák nyilvánvalóan nincsenek, mert ennél sokkal több időm nem lesz a sportra, de a futást szeretném minél tovább egészségesen folytatni.

Köszönjük a beszélgetést, és további sok sikert!