Egy héttel a Vértesi Terep Maraton után még mindig sokakban elevenen élnek az élmények a rendezvénnyel kapcsolatban. A tavaszi versenyt nevezhetjük télinek, az extrém körülmények alaposan megnehezítették a futók dolgát. Megkérdeztük hát a két hosszabbik táv (Maraton, Ultramaraton) dobogósait, hogy milyen volt szerintük az idei VTM illetve hogyan értékelték a saját teljesítményüket. Első körben a hölgyeket kérdeztük, a kérdések mindenkinél ugyanazok voltak:
Hogy vagy megelégedve a teljesítményeddel?
Milyen volt a verseny, hogy érezted magad közben?
Hogyan voltál megelégedve a rendezéssel a pálya jelöléssel?
Ultramaraton (52,2 km 1245 m D+)
1. Havasi Ágnes 6:59:22
Akkor és most utólag is úgy gondolom, kihoztam a maximumot magamból a körülményekhez képest.
„Még mindig nehéz beszélnem róla. Ha visszagondolok, tele vagyok negatív érzésekkel. Ez a verseny megmutatta milyen az, mikor semmi sem adott egy jó versenyhez. Mikor 52 km-en át kell küzdeni az elemekkel és fejben saját magammal, hogy kibírjam, hogy végigcsináljam. Szakadó esőben indultunk és érkeztünk Szárra. Ez már magában elég volt ahhoz, hogy őrültnek tituláljanak, amiért egyáltalán nekivágtunk. A sportcsarnokban derült ki, hogy nincs nálam se pénz, se jogsi… (én voltam a sofőr) …se váltócipő. Rossz ómen. 9-kor elrajtoltunk. Az első 100m-en felcsaptam a vizet, beázott a cipőm rögtön. Akkor még nem tudtam, hogy ez semmi lesz a következő megpróbáltatásokhoz képest. Beérve az erdőbe, hatalmas sártenger fogadott. Bokáig süllyedtünk, futni nagyon nehéz volt. Majd feljebb a hegytetőn jött a 25cm hó, alján latyakkal. A lábunk így folyamatosan vízben volt, ráadásul hidegben. Fentről pedig zuhogott az eső. És ez még semmi. A köznapi értelemben vett pocsolya számomra már nem létezik. Az egyik kanyarban összefüggő olvadt havas ’tenger’ fogadott, amit egy irányból sem lehetett kikerülni, át kellett gázolni rajta. Lábszárig ért a hideg víz, szinte a csontomig hatolt. Úgy éreztem megmerevednek a lábujjaim. Hogy fogok így futni, mi lesz velem a hátralévő 35 km-en? Mozgás közben enyhült a fájdalom, melegedett a lábam, ahogy minden lépésnél pumpáltam ki cipőmből a vizet. Valahol félút környékén jött az érzés, hogy ki kéne szállnom. Pár percig úgy éreztem, teljesen feleslegesen küzdök. Az út nagy része futhatatlan, lentről-fentről eláztam, borzalmasan fáztam, és a fele még hátra volt. Addig-addig sajnáltam magam, míg 32 kilinél a 3. frissítőponton megkérdeztem,mi van, ha feladom. Egy órát kellett volna még cidriznem vizesen, míg bezárják a pontot és visszavisznek a rajthelyre…. eldöntöttem, hogy inkább futok, lesz, ami lesz. Kaptam egy száraz polár pulcsit és egy pár száraz kesztyűt….mi több az eső is elállt. Így mentünk tovább. Mivel nem fáztam már, a kedvem is jobb lett, nem akartam már hősi halált halni a sártengerben. Már azon sem akadtam fenn, hogy emelkedőnek felfelé, szemből ömlött a víz, vagy lefelé haladva a hegyről, a lezúduló sárban csúsztam seggen és hogy amint átmelegedett a lábam az elázott cipőben, jött az újabb pocsolya.:) Az állomásokon nem álltunk meg csak pillanatokra míg ittunk, ettünk. A fiúk nem kaptak száraz ruhát, át voltak fagyva. Péter is fázott, muszáj volt mozgásban maradni. Az utolsó 15 km-en hagytam, hagy menjenek előre. Az utolsó pár km már kimondottan kellemes volt. Vittek ugyan a lábaim,de mindenhol fájtam már….nagyon. Mikor beértem nagy éljenzés fogadott, nem értettem miért. Julcsi szerint én voltam az első ultrás lány, aki beért. Egészen az eredményhirdetésig kételkedtem benne.:) Futóéletem eddigi legkeményebb versenye volt, mind mentálisan, mind a fizikai tűrőképességem határainak feszegetését illetően. Elismerésem minden sporttársamnak aki versenyzett tegnap és örök hálám a váltóruhát biztosító frissítőpontnak!:)”
A pálya végig jól volt jelölve, az itinert elő sem vettem, szinte ez maradt nálam az egyetlen száraz dolog a verseny végére. A 3. frissítőpontnak örökké hálás leszek az unszolásért, a száraz pulcsiért és kesztyűért, amit kaptam tőlük!!!
2. Herczku Tímea 7:05:28
Örülök, hogy végig csináltam! Nem terveztem, hogy dobogóra állok, mivel ez volt életem első terepfutó versenye. Ilyen terepviszonyok és időjárási körülmények mellett elégedett vagyok. :)
A verseny jó volt, jól éreztem magam. A patakokká/tavakká alakult utakon érdekes és egyben fájdalmas volt futni. Egy idő után már nem éreztem térdtől lefelé a lábamat. Az 1. frissítő pont nekem kicsit nehezen akart közeledni, talán mert nem szoktam meg ezt a terepet, de utána küzdöttünk az elemekkel és elkezdett telni az idő. Volt rész a 3. frissítő után mikor a kezem fagyott le, de ez is normalizálódott. És lassan jött a vége befutottam életem első 52km-es versenyén. Végigmennék újra! 1-2 dolgon biztosan változtatnék. A cipőm nem volt jó választás erre a napra. Csúszott rendesen a hóban és a sárban is.
A rendezőkkel teljesen elégedett vagyok. Csak köszönetet mondhatok nekik, akik kint álltak órákig a pontokon és vidáman fogadták az összes futót, lelkesítettek minket! Segítettek mindenkinek, amiben csak tudtak. És biztos vagyok benne, hogy nekik is esett az eső és fáztak is. A rajt/cél területén is minden rendben volt számomra. Jó kis csapat!
3. Őrsi Anna 7:32:17
Gyalogos vagyok, nem futó. A hétvégi túrázáson kívül egyáltalán nem szoktam edzeni, a rendszeres futást 2-3 éve abbahagytam (néhány kisebb fellángolást leszámítva). Célom ideális terepviszonyok között is a szintidőn belüli teljesítés lett volna, reggel 10-20% esélyt adtam magamnak, hogy beérek szintidőn belül. Maximálisan elégedett vagyok a teljesítményemmel, ennél többre nem lettem volna képes.
Nagyon nehéz volt a terep. Hasonlóval már találkoztam túrákon (talán nem ilyen hosszú szakaszon), de ez azért volt sokkal nehezebb, mert itt jobban kellett sietni. Állandóan attól féltem, hogy kicsúszom a szintidőből. A folyamatos futás edzés hiányában nem ment. Felfelé meg sem próbálok futni, vízszintesen megpróbálok, de nem sikerül és hamarosan bele kell sétálni, lefelé meg azért nem futottam, mert csúszott. Viszont a nehezebb terepeken is próbáltam gyorsabban gyalogolni. Várgesztesen utolért Anita onnantól együtt mentünk. Ő is nagyon sokat húzott, mert a vízszintes szakaszokon egyedül inkább gyalogoltam volna. Mindenki fázásról panaszkodott, nem tudom miért, nekem semmi ilyen gondom nem volt, még a kesztyűmet sem vettem elő. Nekem a sok futás volt szokatlan, az készített ki.
Hibátlan volt a rendezés. A jelölés teljesen jó volt, sehol sem voltam bizonytalan, de ebben a lábnyomok is sokat segítettek. Az ellátás kitűnő volt, a pontőrök pedig mindenhol nagyon kedvesek és segítőkészek voltak.
Maraton (40,5 km, 1005 m D+)
1. Bobák Helga 4:32:52
Az elmúlt két hónapban nem nagyon edzettem terepen, így külön öröm volt, hogy ilyen szélsőséges időjárási- és terepviszonyok között sikerült elsőként beérnem a maratoni távon a nők között. Kicsit jobb időt szerettem volna futni, de a körülmények miatt már azt is sikerként értékelem, hogy végigfutottam ezt a versenyt.
Amikor beneveztem, egy jó kis tavaszi örömfutásra készültem, sajnos nem az lett, helyette amolyan „fogat összeszorít és azért is végigcsinálom” módon mentem. Lehetett sárra, latyakra, hóra számítani, de ami végül a Vértesben fogadott, leírhatatlan. Soha nem futottam még ilyen körülmények között, útközben párszor megfordult a fejemben, hogy feladom, mert nem csak fizikailag, de mentálisan is iszonyúan lemerültem, volt olyan rész, ahol annyira lefagyott a lábam, hogy bőgni lett volna kedvem, de végül csak elvittek a virgácsaim a célig. Nem bántam meg, hogy elindultam és jó volt látni, hogy a rossz idő ellenére ennyien eljöttek és nekivágtak a különböző távoknak, elismerésem minden teljesítőnek.
Nem ismertem a pályát, éppen ezért kicsit aggódtam, mert nagy eltévedő vagyok, de a jelölések szerintem teljesen jók voltak, egy-két elbizonytalanodáson kívül nem volt problémám. Hatalmas köszönet a pontőröknek nekik is kemény napjuk volt kint a rendkívül rossz időben. A rendezés is kiváló volt!
2. Vincze Barbara 4:35:59
Teljesítményemmel többé-kevésbé vagyok megelégedve, mivel a táv első harmadánál beütöttem a térdem. A második ellenőrzési pontnál már jegelnem kellett. (ez nem volt nehéz, hóval :) )
Végig jól éreztem magam , egyszer sem jutott eszembe, hogy kiállok, nem futom végig. Szóval összegezve: egy klassz verseny volt.
A rendezés, és a pálya jelölése szerintem teljesen okés volt. Az időjárásról senki nem tehetett.
3. Fülkorn Andrea 6:37:49
Ha a távot nézzük, hogy 40 km re 6:37-et futottam akkor egyáltalán nem, már már ez egy túraidőnek számít, ha a körülményeket nézem, akkor viszont örülök, hogy beértem egyáltalán és nem adtam fel. 2011-ben futottam a legjobbat 47,8 km 5:21 ez nekem a szép eredmény, még a tavalyi 56 km is 7:12 lett, ezért is lepődtem meg, hogy hogyan létezik, hogy harmadik vagyok ilyen idővel. Azt hiszem, az idei eredményem mindent elárul a körülményekről.
Ez egy különleges verseny volt a számomra, olyan amit talán évekig emlegethetünk, és azért is mert helyezett lehettem egy olyan versenyen, ahol nekem esélyem sincs nyerni. Bizonyára ez egy véletlen volt, így alakult… meg is lepődtem nagyon, szinte nem is hittem el, hogy engem ilyen öröm érhet. leginkább korosztályban szoktam nyerni, de itt ilyen bontás nincs. Nem vagyok gyors, viszont igen kitartó. Ilyenkor eszembe jutnak a későbbi versenyek amire neveztem, ez hajt előre ki kell bírnom hiszen ez csak 40 kilométer. Hogy éreztem magam? Hááát Vérteskozmán eszembe jutott a feladás, de hangosan kimondani nem tudtam, mert nem mozgott szám, rettentően fáztam, az izmaim merevek voltak, felül szinte semmi nem volt rajtam, csak a széldzseki a csupasz karomon, se kesztyű se sapka. A kezemet a lábamat nem éreztem egyáltalán. 30 km-nél már majdnem elsírtam magam, de már nem akartam több vizet az arcomba . Kapberekpusztán átmasszíroztak Sisiék, kesztyűt és sapkát kaptam, bár nem lett melegem tőle, de a célig szinte megállás nélkül futottam a rétet kispatakot. :)
A rendezés Terepfutás.hu színvonalú volt. Csanyáék csapata mindig magasra teszik a mércét, mondj egy olyan versenyt, ahol a fürdőbe viszik utánad a meleg levest? Az ellátás 5*, bár szinte alig ettem mert minden kiesett a kezemből, főleg a drága arany mazsola. J A pálya jelöléssel voltak gondjaim, háromszor eltévedtem 1-1 kilire. Folyton a földet a pocsolyát néztem, a nyilak bemosódtak a hólébe, vagy szét lettek taposva, a szalag sajnos nem verte ki a szemem, csak a havas eső. Négy év után sem tudom még az utat . Nagyon örülök, hogy részt vettem a versenyen, hogy egyáltalán elindultam és célba is értem, jövőre ingyen indulást nyertem. Ott a helyem egy igazi örömfutásra a Vértesben!
Vissza
RSS