VTM beharangozó - 1. rész2013. március 26. (kedd) 20:07 - ringsider

Vasárnap a Vértes Terep Maratonnal végérvényesen elindul az idei terepfutó szezon. A verseny minden évben nagy izgalmakat és jó küzdelmet tartogat, felmérő az elkövetkező szezonra a rövidebb és a hosszabb távok felé kacsingató futók számára egyaránt. Megkérdeztünk néhányat a királykategória, az Ultramaratoni táv esélyesei közül. A kérdések mindenki felé azonosak voltak:

1. Hogy halad a felkészülésed?
2. Milyen helyet foglal el a VTM a versenynaptáradba? Milyen fontosabb versenyekre készülsz az idén?
3. Szerinted milyen idővel lehet nyerni az idén?

 

Karlowits-Juhász Tamás (Carlos)

78_1_200.jpg1. A felkészülésem eléggé döcögősen halad, a múlt évvel ellentétben idén hiányzik a motiváció, meg a körülmények se a legideálisabbak. A múlt évben egy remek csapattal, összehangoltan, megfelelő szakmai irányítás (Szász László edző) mellett folyt a felkészülés. Idén a csapat még nem állt újra össze, de az időjárási körülmények se voltak adottak a gyors munkához, mely összehozta a társaságot. Az edzést is viszonylag későn – január elején – kezdtem, majd négy hónap teljes pihenést követően, ebből kifolyólag a tavalyi formámhoz képest jelentős az elmaradásom. Persze történtek pozitív változások is, ugyanis több helyről (Miskolc Város Önkormányzata, MEAFC, Terepfutas.hu) kaptam anyagi, és tárgyi segítséget az idei évre. Edzőpartner tekintetében sem panaszkodhatok, mert Tamás István személyében remek húzóerőt kaptam az idei évhez, és a családom is teljes erőbedobással támogat, ami a legfontosabb feltétel. Összességében tehát nem rosszak a feltételek, csak fejben nem állt még össze az idei szezon.

2. A VTM a tavaszi szezon első igazi, hazai versenye. A pálya adottságainak köszönhetően, egy nagyon gyors tempójú verseny vár rám, nem kevés ellenféllel. Az idei szezon is bővelkedik versenyekben: T-100, Ötscher Ultra, Lavaredo Ultra, 7 Bieg Dolin, Tatra trail, Trans d Havet, csak hogy a leghosszabbakat említsem, de mellette több rövidebb versenyt is tervezek.Hogy melyik a legfontosabb, idén szeretnék a Lavaredo Ultrán az első 5-ben végezni és az olaszországi skyrunning EB-n is a cél a pódium megszerzése, persze csapatban.

3. Ez mindig az aktuális terepadottságoktól és az élmezőnytől függ – és a szerencsétől, hogy ne tévedjünk el. A győztes idő 4 óra 10 percen belül lehet.

 

Papp Gergely (Vérgergő)

78_2_200.jpg1. Haladhatna jobban is, de nem panaszkodom. A február elég jól sikerült majd 2 hete beleszaladtam egy lázas, hasmenéses megbetegedésbe, ami eléggé legyengített, így utána jól megfáztam. Szerettem volna stabil formát mutatni az év elejétől kezdve, de ez nem jön össze. Ez lesz az első versenyem az idén, általában mindig ez. A pálya nem fekszik nekem, de nagyon jó a rendezvény minden évben ezzel nyitok. Még soha nem sikerült jól számomra a VTM, de kihagyhatatlanok az ilyen szenvedős tavaszi megmozdulások, hogy a nyár közepére megjöjjön a forma. A másik "hátráltató" tényező a futóformára nézve, hogy mifelénk igen csak tél van. Érdemi hegyi futóedzéseket nem lehetett végezni a hó miatt, de van síléc, ami jó kondit ad, csak idő kell, amíg átviszem a futásba. 1-3-ba jó lehetek, de nem tartom magam abszolút esélyesnek. Amit szeretnék, egy stabil futás 4.50 körüli átlaggal.

2. A VTM felhozó verseny és mivel ez az első az idén jó felmérő, hogy hol állok, és min kell javítani. Különösebben nincs célverseny, az összes alpesi futáson szeretnék jól szerepelni, igazából az az én terepem. Cortina Trail, Skyrunning EB, Matterhorn Trail.

3. Szerintem egy 4.30-as átlaggal (4 órán belül) biztos lehet nyerni,de bárki fejre állhat, és elég lehet egy 4.50-5.00 perces átlag is. Eső és nagy sár esetén pedig egy teljesen más versenyről beszélünk. Ez terep. Sokváltozós

 

Kopcsányi Zoltán

78_3_200.jpg1. Sajnos az idei évem eddig nem az előre eltervezetteknek megfelelően alakul. Tavaly év végén a Piros 85 és a Dupla Élménnyel terveztem lezárni a szezont, de ezt olyannyira jól sikerült hogy gyakorlatilag még nem tudtam belevágni a felkészülésbe. Belátom, ezzel a két versennyel túlvállaltam magam, aminek egy fura vissza-vissza térő izomsérülés lett az eredménye a bal vádlimban. Mivel jelenleg is csak óvatosan terhelem, így az ultra terepfutás két legfontosabb felkészülési alapját kell nélkülözzem, a hosszú futásokat és a komoly emelkedőket. Szóval sikerült már a felkészülésem jobban is :)

2. VTM a versenynaptárban? Be van betonozva. Ez volt az első maratonom, tehát nyilván olyan érzelmi szálak is fűznek hozzá, amik esetleg másokat nem. Az időpontja miatt nem célverseny, de egy komoly fokmérő, mind az induló saját felkészültségi szintjét, mind a versenytársak formáját tekintve. Itt már általában szép népes mezőny jön össze, van szintemelkedés, de még az aszfaltbetyárok is sokan bevállalják és az időjárási körülmények is kedvezőek általában. Számomra is egy komoly felmérő lesz a VTM idén, elválik hogy elkezdhetem-e a komolyabb felkészülést az idei tavaszi versenyekre, vagy el kell engednem egy két vágyott versenyt és az ősziekre kell koncentrálnom.

3. A mezőny sokat fejlődik évről-évre, nehéz megmondani hogy mi a reális idő amivel meg lehet nyerni a versenyt. Idén sokat számíthat az időjárás, mert ha így folytatódik, távolról sem lesz olyan ideális gyors futóterep mint tavaly. No meg Csanya is gondoskodik a pálya módosításokkal, szóval inkább nem időt mondok, hanem neveket, akiket dobogóra várok. Maratoni távon Szabó Gabit várom az első helyre, az ultra maratonon Carlos, Vérgergő, Hajduska Balázs, Kiss Miki, Zenyik Robi és Rudolf Tomi fog a dobogóért küzdeni, aztán lehet hogy Papp Gabi vagy Olipapa is hátba vág egy-két embert. A lányoktól elnézést kérek, de nem vagyok képben, Femina nyilván ott lehet az elején, de ez nála bokafüggő. Ha valakit kihagytam sorry, majd írok Csanyának hogy valahogy rendezze abc sorrendbe a neveket. Hajrá mindenkinek!

 

Lőrincz Olivér

78_4_400.jpg1. A felkészülésem szerintem sínen van. Az alapozás úgy érzem jól sikerült, szeretem a telet, most is szép volt és csak minimálisan zavarta az edzéstervet a hó, vagy a jég. Sehol nem fáj, megfelelő a motiváció. Intenzív munkát még nem végeztem, a lényegi versenyeim még odébb vannak, illetve azok úgy is hosszúak, így sok intenzív ezért egyébként sem lesz. Ez a verseny most számomra extra intenzív lesz, de legalább rövid. Más világ, mint amiben viszonylag jó vagyok, de kell az ilyen is, hasznos.

2. A VTM kisbetűvel, grafittal van a naptárban. Klasszikus edzőverseny számomra, ahogy a Tortúra, Téli Mátra, Barcika 65, vagy a Bükki Ki is volt. Ez egy nagyon gyors pálya az én mércémmel nézve, messze nem tartom magam esélyesnek. Egy maratoni távokon is eredményes futó simán fog adni 10-20p-et. Mivel nem az eredmény a cél, hanem a társaság és az edzés, ez nem zavar, de azért nyomni fogom, ha már verseny. Ennyi tisztelet kijár a rendezőknek és a futótársaknak. Ja, Zenyik Robit le kell nyomni, ez fontos! Legutóbb a Bükki Hard-on elkent és ez nem járja. Nyakamon a tanítványok, nem csak ő. Egyik szemem sír, a másik nevet.

3. Ezen nem gondolkodtam, még meg sem néztem a pályarajzot. (Idén indulok először itt). Majd a verseny hetében kitalálom, hogy frissítek, melyek a fontos pontok a pályán, hol és hogy lehet vagy érdemes taktikázni.

 

 Folytatjuk...

Vissza