Egy elég részletes szakmai önéletrajzot tartok a kezemben, olvasom és csak nem akar végetérni, mint a múlt évi Mátrabérc Trail számoma. Rengeteg tapasztalat és még több munka van ezek mögött a papírok mögött. A sok munka mellett még is ott van a közös futásokon, mert fontos számára a sport. Dr. Lubinszki Mária volt a vendégünk a legutóbbi Ultrahang epizódban. Az Ő portréját, bemutatkozását olvashatjátok majd ezen bevezető után, tehát nem is szaporítom a szót tovább...

Huszonöt évet töltöttem az életemből az erdőben. Tájfutóként. Egy darab papír a kézben, amin ott van az elérendő cél. Csakis rajtam múlik, hogy milyen utat választok és meddig jutok el. Az erdő megtanított azoknak az erőforrásoknak és készségeknek a felszínre hozatalára, amelyek segítenek az álmaim megvalósításában.

Sportpszichológus vagyok, első diplomámat filozófiából szereztem, Ph.D. fokozatomat a szorongásos kórképekből. Jelenleg a Miskolci Egyetemen tanítok, krízis szakpszichológuként páciensekkel dolgozok, és ami a legfontosabb: sportolókkal foglalkozom. A futás örök szerelmem maradt. Győzni és veszíteni tanított, és elsősorban arra, hogy a célok felé vezető út a legfontosabb. 21 országos bajnokságot nyertem, és kb. ennyit el is vesztettem. Imádok sütni-főzni, különösen magyaros ételeket. Szabadidőmben a futáson kívül keresztszemes terítőket hímzek, úszok, biciklizek.

De nem csak az a fontos, hogy mennyi mindenhez értünk. Az is fontos, hogy tudjuk mi az alapvető prioritás, ami számít. Hogy tudjuk használni és kamatoztatni a megszerzett tudást és tapasztalatokat. Hogy tudjunk dönteni. Tudjunk szeretni és dolgozni. Erre a szüleim tanítottak meg. Édesapán 80 éves nyugdíjas daruvezető, édesanyám 70 éves gyógyszertári szakasszisztens. A mai napig aktívak, apukám autót vezet, anya minden nap főz. Testvérem informatikus. Nagyon fontos számomra a család és az otthon, nagyon kötődöm szülővárosomhoz, Miskolchoz.  

Az elmúlt években csatlakoztam a miskolci futóklubhoz, ahol eleinte a válogatott tájfutó énemmel mindig az erősebbik társasághoz álltam, „mivel én kemény vagyok”… És persze mindig jól kikészültem. Aztán szépen lassan megértettem, hogy az igazi erő az ellenpólusban rejlik. Hogy tudni kell lassítani, és elfogadni a testünk jelzéseit. Mert egy futónak mindig pontosan tudnia kell, mi zajlik éppen a szervezetében és az életében, és ezeket a folyamatokat tudni kell kontrollálni, majd az előnyünkre fordítani. Hogy miként lehetséges ez, és más izgalmas sportpszichológiai témákról mostantól bővebben itt az Ultravalon hallhattok, olvashattok!