Nike Air Pegasus 27 vs. Montrail Mountain Masochist vs. Hoka One One Mafate

Azaz a „szárny” a „kő” és a „szivacs”

Mivel a terepfutásnál az egyik, ha nem a legfontosabb kellék a cipő, a „teszt” oldalt egy egyszerű cipő összehasonlítással kezdem. Némi anomáliaként mutatkozik, hogy terep cipőket összemérek egy „aszfaltosra” tervezett modellel, ám az éber és gyanakvó felhasználó nem hisz el mindent, amit a cipő gyártók próbálnak elhitetni vele… Ezen kívül az a szerencsés helyzet is fenn áll, hogy nem vagyunk egyformák. Valakinek ez a jó modell, valakinek pedig egy teljesen más fajta. Különbözők a lábformák, eltérőek a futóstílusok, az egyéb apróbb egyéni tulajdonságokról már nem is beszélve. Az igazság az, hogy soha nem lesz olyan futócipő, ami mindenkinek egyenlően megfelelő lenne. De nem is ezt kell keresnünk. Hanem azt, ami NEKÜNK beválik. No, mármost bölcsen tesszük, ha márkától függetlenül vizsgálódnunk…

Az összehasonlítást a tapasztalati oldal alapján végeztem. Nem az a célom vele, hogy egyiket a másik elé helyezem, ez nem cipő verseny. Egy-egy modell csak számunkra lehet jobb, mint a másik, de önmagukban egyszerűen azonban csak modellek maradnak. A leírt személyes tapasztalat által rámutatok az egyes modellek előnyös és hátrányos tulajdonságaira. Azokat összevetve pedig kialakul majd egy viszonyítás, ami alapján meggondolhatjuk, hogy részünkre melyik lenne a megfelelőbb választás. Gondolkodjunk, éljük bele magunkat és tudjunk döntést hozni.  

Súly: Mint ahogy Penge Borisz bölcsen megmondta: „a súly a megbízhatóság jele” Nézzük, ez mit takar a mi esetünkben.  A Pega 325 gramm, a Maso 306 gramm, a Mafate pedig 320 gramm (gyári adatok 42 es méretre értendőek). Tehát közel azonos a súlyuk, nincs lényeges eltérés. Ezek az értékek egyébként pont megfelelőek, megbízhatóak a „fegyverek”. Érdemes megemlíteni azt is, hogy 300 gramm alatt már könnyű cipőkről beszélünk, sőt 220 gramm alatt szuper könnyű a minősítés. Viszont 380-400 gramm fölött már nehéznek nevezhető egy futócipő. A jó súly valóban fontos, de nem a legfontosabb. A kérdés inkább az, hogy mit rejt az adott súlyba rejtett technológia, csillapítás és komfort. Egy szuper könnyű modell „fapadja” helyett kell e nekünk a plusz 100 gramm komfortja? Lássuk csak sorjában.

Csillapítás: Ez azt jelenti, hogy amikor futás közben a lábunk a földhöz csapódik, milyen védelmet biztosít a cipő a lábunk számára. Jó védelem, kevesebb fájdalom és sérülés. De a csillapítás mértéke nem korlátozhatja a futás ideális dinamizmusát. Jó kis probléma ez, puha legyen, de ne legyen túl puha, vagy mégis… Hát persze.

A Pega esetében a talp teljes hosszában végigfutó Nike Air légbetét végzi a csillapítás nagyobb részét, kiegészítve a Phylon és Cushlon talp anyagokkal, ami egy olyan a Nike által kifejlesztett speciális hab, amely rezgéscsillapító, rugalmas, és persze könnyen és gyorsan visszanyeri eredeti alakját. A talpkiképzés a neutrális, azaz a semleges futóstílusnak kedvez. A Maso szimpla EVA anyagú talpa nem tartalmaz semmi különöset. Ezt az EVA anyagot használja a legtöbb cipőgyártó, ami nem más, mint a mágikusan hangzó etilén-vinil-acetát. A Montrailesek hátul 20mm elöl, pedig 10mm-t használnak ebből. Jó anyag az EVA, rugalmas és kellően rezgéscsillapító is egyben. Szintén neutrális kiképzésű a talp. Na, a Mafate-nél ugyan ezt az EVA anyagot használják, csak sokkal jobban fölhabosítják. Ennek az eredménye egy 4 cm vastag talp, ami szinte mindent elnyel, mint a Kisgömböc. Rugalmas és a lehető legjobb csillapítást adja a maximális komfort mellett. De nem elég gyors… Érezhetően lassítja egy kicsit a futótempónkat, ami nem vészes, ha nem a csúcsra törünk, de azért nem lehet elhanyagolni sem. A változatosság kedvéért szintén neutrális a talp, de a Mafate jó a pronálóknak (befelé dőlő) és a szupinálóknak (kifelé dőlő) is egyben. Érdekes, de nagyjából így van.

Tapasztalat és összevetés: Pegazusban rengeteget futottam már, és sosem csalódtam benne.
Puha, kényelmes és aránylag tartós. Keményebb talajú, köves terep viszonyoknál is jól viselkedik, ugyanis megvan kellő csillapítása. Kérdés az, hogy azok a kövek mozognak és folynak mindenfelé, vagy fixen állnak ki a talajból. Mert a Pega a fix köves terepet kedveli. Precíz lépés pontokat ad, talpmintázata pedig jó elrugaszkodást. Veszte a sok mozgó kő vagy a nagyon puha talaj. Elég gyors a rövid távokhoz, de komfortja lehetővé teszi az ultra távok teljesítését is. Kiszámítható és egyben megbízható modell.  A Masochist viszont keményebb és gyorsabb. Igazi terepcipő. Jól tart még folyós sárban is, igazából a puhább talajformátumok között eredményes. Remek a hazai lombhullató erdők talaján, de a köveket, sziklákat (se fixen, se mozogva) nem kedveli. Ráadásul, ha egy sziklára a talpközép műanyag bordájával lépünk, akkor csúszunk meg csak igazán… Ennek ellenére kényelmes, hosszabb távon is elég komfortot nyújtó modell. Kerek orrkiképzése bőséges helyet ad a lábujjaknak, fűző rendszere pedig kimagasló lábfejtartást ad.  Rövidebb távokhoz, de maximum 60 kilométerig ideális. Gyors, pattogós, olyan kis odadurrantós modell. Na és végül a nagy óriás a Mafate. Brutális kinézet, de mégis könnyű súly. Maximális kényelem és csillapítás mellett meglepően dinamikus elrugaszkodást tapasztalhatunk. Bár az is igaz, hogy azért kissé lassabb benne a haladás, mint egy hagyományos futócipőben. Bírja köveket, ha mozognak, ha nem, stabilitása a talp vastagsága ellenére nem rosszabb, mint más modelleknél. Sőt! Ha ráérzünk a stílusára, akkor elfelejthetjük az instabilitás szót. Hátránya, hogy nem lehet vele precízen lépni. Csak úgy megy oda nagyjából, ahova gondoljuk. Ezért néha dobál és elpörög. Ne hagyjuk, hogy a mindent kibír érzés elaltassa a figyelműnket. Sárban is jól tart köszönhetően a 30%-al nagyobb talpfelületnek, csak lépjünk, mindig mindenhová teli talpal. A talp mintázata ritka, így nem tapad bele semmi sár, Viszont kemény hóban vagy vizes füvön mini sítalpként kezd viselkedni, azaz veszélyesen, csúszik. Előnyei révén használata hosszabb távokon ideális, de ha éppen egy puha és kényelmes futásra vágyunk, akkor a Mafate-t válasszuk hozzá. Okos választás egy Hoka, de ne várjunk csodákat tőle. A kellő időben, a kellő csapást elméleten elindulva mondanivalómat úgy összegezném, hogy a Hoka jelmondata számomra a Time to Fly helyett az „egynek jó”-ra minősül.

Persze az a legjobb, ha mind a három modellből van egy-egy pár a cipős szekrényünkben… aztán csak előkapjuk valamelyiket attól függően, hogy éppen milyen terepen is próbálgatjuk a szárnyainkat, vagy merre gurulunk, mint egy kő, vagy amerre futunk, az ne legyen szivacs.