Álljon itt egy rendhagyó versenybeszámoló inspirációul. Történetünk főhősei Starsky és Hutch szorgalmasan járják a terepet, fenntartva a rendet erdőn-mezőn, hegyen-völgyön. Ezúttal az amerikai kontinensen akadt dolga egyikőjüknek.

A lonely patrol in Nevada

Once upon a time úgy hozta most nyáron, hodzs a szerencsének és a some pénzmagnak köszönhetően Lake Tahoe-nál patrolozhattam in July. You know, mindenki a saját személyiségéhez közel álló race-hez vonzódik. Én a Tahoe mellett döntöttem. Lottery volt..., ja mondjuk nem ötös, de akkor is húztak. Happy voltam very, a plane-t kisebb trouble miatt lekéstük, de végül éppen megérkeztünk Carson City-be a race előtti éjszaka. Carson City egy true American cool hely, van benne egy g@ci big highway, meg údzs 5-6 pick-up nagykereskedés. Mondom fuckyeahh, ez bika cool, és vettem egy száraz hotdogot a petrol sztésönön lefekvés előtt. that's it for szénhidrátfeltöltés.

50 milesra neveztem, épp elég lesz gondoltam, a 100 miles ugyanebből egy second loop, no way, hogy körözgessek itt, mint egy tahoe. Pretty korán volt a rajt, még darkness, meg a fejemben is a 9 óra jetleggel, csak az amerikai himnusz soundtrack-jére térek magamhoz. Ezt a kb. 150-200 résztvevőnek játsza le a főszervező egy magnetofonról.
Hogyasszondja: I am proud to live in a free country, and I would in particular salute all the military participants of the race. Meg ilyenek. Állnak a guy-ok, meg a girl-ök és kezük a szívükön, hajnalodik a spooner lake-nél úgy 1800 méteren. Fuckyeah mindjárt cryingolok én is. Már látom @thecsanya-t, ahogy az UTH rajtjában Király Linda Ákossal duettben énekli a himnuszt LIVE.

Aztán rajt, a talaj nagyon easy, a technikát itt egy símárkának ismerik, single track főleg, de olyan igazi dirt road féle. Utóbbi annyira, hogy kb. 10 mérföld után max por vagymuk s hamu. Avarage altitude az 2000 méter, az össz d+ meg 3100, szóval no worry, nem kell sokat mászni. Felülről csekkoljuk párszor a lake-eket, van itt tahoe, marlette, meg még többször ők. Awesome, hogy a növényzet 6000 lábon olyan, mint a hárs hegyen, de 3000 méternél is buja zöld minden. A pálya igazi nehézsége egy függőleges fekete sípálya, nagyjából egy fél órát kell lábgépezni rajta.

A verseny cool, a refreshment point-okon egy egész madzsar vlllage eléldegélne pár hónapig, van itt a sült bacontől avokádón át minden. Rég nem látott mountain dew-tól kezdve bud light-ig mindennel lehet frissíteni. A volunteer-ek szinte többen vannak, mint a racerek, utóbbiak számát a National Parkok extrém mód limitálják. For the sake of freedom. A pontokon szól a zene, a személyzet jumpolja magát rád, még szólni sem tudsz, szádban már valami marshmallow szelet. Érezni, hogy itt privilege önkénteskedni. Community ez, a fordítókon pacsiznak egymással az arcok. Az egyetlen külföldi én vagyok, meg van egy dán tag a startlist szerint..

Az utolsó pontot 3000-en a helyi ranger-cserkész csapat viszi, a capitain cowboy kalapban igazgatja a dolgokat, ellövik a hungry hungary viccbombát, persze udvariasan laughingolok. Nyomom a szelfiket, talán sosem jövök ide vissza.

A célkaput az organizerek most likely a zöldgömbtől kérték kölcsönt, mert alig veszem észre, de végül beletalálok. Moni vár, eszünk egy free burritot, meg iszunk egy pár isteni free beert (csapolva), aztán visszakocsizunk a motelbe. Este még ráküldünk egy helyi padthait, a multikulti itt nem szitok.

Nincs itt semmi különös, some guys ran 50 or 100 miles. Ezt látjuk is másnap a reggelinél, ahol a pár szakállas trailer addict simán megfér a lepukkant nevadai casino addict-okkal. Már maga a set-up és az arcok is megérnének egy Jarmusch filmet. Small is beautiful. Az egész olyan kicsit viccesen egyszerű, de van benne valami természtes. Kis verseny, no fuss, a következő faluban holnap lesz egy másik derby. Itt nem látsz full technikaiban szaladgálni több ezer embert, nincs fészbuk követés, real time időmérés, kézben a kulacs, gatyán a rajtszám, aztán tolják neki.

Egyszóval egy Sure Shot!