A kisfiam 3 éve tartó vulkánőrületének köszönhetően idén Dél-Olaszországban töltöttük a vakációnkat. Bár Virág a disszertációírás okozta stresszt és fáradságot itt tervezte kipihenni, minden napra beterveztük egy-egy vulkán meghódítását. Persze három hét nálam nehezen elképzelhető futás nélkül. Németh Csabi, amikor említettem neki, hogy Szicíliába tartunk, egyből rávágta, hogy ha már ott vagyunk, akkor ott lesz az Etna, és rajta egy 64 kilométeres verseny. Gyorsan megnéztem az időpontját, és hát persze, hogy (egy kis korrekció után) tökéletesen beleillett a vakációnkba!

Fekete hamu, 40 fok, 3000 méteres magasság. Nálunk erre nem nagyon lehet felkészülni. Annyit azért a biztonság kedvéért megtettem, hogy még 30 fokban is fekete, hosszú felsőben edzettem. Orsós Szabi lélekben felkészített, én pedig bíztam benne, hogy az év első felében végzett edzésmunka csak jó lesz valamire.
A verseny előtt egy bő hetet Vulcano szigetén akklimatizálódtam, és minden reggel felfutottam a felettünk magasodó tűzhányó kráteréhez, ahol – hála a legutóbbi 1980-as kitörésnek – remekül lehetett gyakorolni a hamuban és horzsakövön futást, ráadásul mindezt tűző napon, 40 fok feletti hőmérsékletben. A Stromboli csúcskráteréhez vezető éjszakai túránkon pedig szerencsém volt megtapasztalni azt is, hogy a lábszárvédőm ugyan a nagyobb horzsakövektől megvéd, de a porszerű vulkáni hamu percek alatt képes megtölteni a cipőmet...

A teljes beszámolót Karlosz oldalán olvashatjátok.

Fotó: Aganteo Volloca