UTMB és fokhagymás tócsni2012. január 20. (péntek) 16:32 - manbo

10_2_680x564xcropxffffff.jpg

Szerencsésnek vallom magam, hogy a mozgás, ezen belül is a terepfutás az életem egyik meghatározó elemévé vált.  A természetben a futás szűrőként működő nagyítóján keresztül többet és intenzívebben látok. Mind kifelé, mind pedig befelé… Mindkettő fontos, hiszen egyik következik a másikból, kölcsönösen erősítve, generálva a másikat.  E két, csak fizikálisan elkülönülő világ között pedig ott van az ember. Csak azért van ott, hogy ezt érzékelje, megélje, és kedvét lelje benne.  Isteni csoda ez, amiben a mindenség is benne van. Ebbe láthatunk bele a terepfutáson keresztül. Kezdetben csak rövid bizsergető érzésként, apró élmény foszlányok által, majd később a táv, a tapasztalat és az alázat növekedésével az élmény pillanatok folyóvá szélesedő katarzisaként kiteljesedve. Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a terepfutás név mögé bújtatott örömforrást. Próbáljátok ki! Tapasztaljátok meg! Találjátok meg benne az életetek hiányzó részeit…

10_1_200.jpgA világ egyik legnehezebb, de mindenképpen a legrangosabb terepfutó versenye az Ultra Trail du Mont Blanc. A 166 kilométeres távhoz 9500 méternyi szintkülönbség társul. Több ezer induló a világ hetven országából. A top verseny, a terepfutás Tour de France-a vagy csimborasszója ez. No, idén is belevágok, immár hetedszerre. Az elmúlt évek alatt rengeteget tanultam e versenyről és önmagamról, így bízvást állíthatom, hogy megjártam közben a mennyet és a poklot. Ezen remek oldal segítségével rendszeresen beszámolok majd a felkészülésem részleteiről. Mind a fizikális, kissé unalmasnak tűnő számszaki részeiről, mind a sokkal izgalmasabb mentális, lelki oldaláról. Célom vele az, hogy tapasztalati oldalt erősítve bemutassam Nektek, hogy miként is zajlik egy ilyen felkészülés az én esetemben. Mivel semmiben nem különbözök Tőletek, láthatjátok majd a „titoknak” vélt dolgok valóját. Tanulhatok belőle, és ami a legfontosabb használhatjátok az előre haladásotokhoz. Mint tudjuk az Út a fontos nem pedig a cél. Hát ez most tényleg az útról fog szólni…

Egyik kedvenc ételem a tócsni. Tudjátok az a reszelt burgonya, liszt, tojás, fűszerek féle kombináció. Természetesen fokhagymával, tejföllel, néha sajttal. Elképesztő mennyiséget bírok belőle elfogyasztani, aminek a kárát az edzés közben velem futó cimborák látják. Fokozatosan tökéletesítem az elfogyasztási praktikákat, jelen pillanatban már a savanyú káposztával és csípős paprikával megrakott modelleknél járok.  Az alap receptbe belefoglaltatik a két fej hagyma mellé a félfejnyi fokhagyma, de közben ráaprítva is elfogyhat akár egy egész fej… Speciális az italfogyasztás is ezek mellé, hiszen tapasztalatból mondhatom, hogy az elkülönülő rétegváltások között érdemes egy-egy jó pohárnyi nedűt is elfogyasztani. Az italválasztás időjárás specifikus, azaz hidegben vörösbor, melegben a hideg sör a nyerő emésztésserkentő. Energianyerés gyanánt is kiváló a tócsni, hiszen másnap gond és frissítés nélkül futhatunk, akár 3-4 órát. Komolyan gondolkodok azon, hogy az UTMB-n is ezzel fogok frissíteni. Akkor aztán, jaj annak, aki velem tart..! Szóval a tócsni remek téli étel, ajánlom mindenkinek szertettel. Váljék (ez is) egészségetekre!

 

Vissza